Kass János (Szeged, 1927. december 26.
– Budapest, 2010. március 29.)
Kossuth-díjas magyar grafikus, szobrász, bélyegtervező, kiváló művész.
A Kass család Szegeden
Kass család 1850-ben Szegedre települ (akkori nevén Kasch), idős Kass János 1897-ben a Stefánián telket vásárol és megépíti Steinhardt Antalt tervei alapján a Kass szállodát kávéházzal és étteremmel, ahol a közelmúlt számtalan érdekes egyénisége fordult meg: Dezsőfy László, Back Bernát, Reök Iván, Pálfy Antal, Korom Mihály, Koós Elemér.
Ifjúkor
A család a világgazdasági depresszió után teljesen szétesik. A háború a családot az egész polgári középosztállyal együtt tönkretette. 1941-től, tizennégy éves korától egy gyárban gipszet önt, keramikusként dolgozik. 1944-ben szoros kapcsolatba került az Eötvös Kollégiummal. Klaniczay Tiboron – a későbbi kiváló irodalom történészen – keresztül felkérik, hogy grafikusként és több nyomdával való kapcsolatai révén készítsen különböző papírokat, pecséteket, menekülők számára.
Életpályája
1946-ban kapott keramikus mesterlevelet, majd az Iparművészeti Főiskolán tanult 1946 és 1949 között. A Képzőművészeti Főiskola hallgatójaként 1949-től 1951-ig Hincz Gyula, Konecsni György és Kádár György volt a mestere. 1960–61-ben a lipcsei Grafikai és Könyvművészeti Főiskolán a könyvművészeti tanszék aspiránsa volt. 1967-től az Iparművészeti Főiskola tipografikai tanszékén volt tanár. Az Új Írás folyóirat művészeti szerkesztője volt 1965–1973 között. Megszámlálhatatlan könyv illusztrációját készítette el, a mai középkorúak az általa illusztrált gyermek- és ifjúsági könyveken nőttek fel. 1973 óta postabélyegeket is tervezett.
Magyarországon kívül számos önálló kiállítása volt: Londonban és Anglia több más városában, Zágrábban, Torinóban, Sidneyben, Párizsban, továbbá Hollandiában, Belgiumban és az Egyesült Államokban.
1985-től a szegedi Kass János Galéria állandó kiállításán láthatóak fontosabb művei.
A Magyarországon nem engedélyezett Fejek sorozatából a világ első számítógépes animációs filmjét készítette el Halász Jánossal, a John Halas néven már világhírű rendezővel Londonban.
Az illusztrátor
Páratlanul gazdag, sokszínű művészetében jelentős helyet foglal el a könyvillusztrálás, ezen belül a gyermek- és ifjúsági irodalom remekeihez készített rajzok sokasága. Tíz éven át a Hegedűs András alapította Kincskereső munkatársa, művészeti vezetője.
Kass János empatikus képessége pontosan tudja olvasói elvárásait. Rajzban, képekben jeleníti meg a könyvek szövegeit. Készített tusrajz illusztrációkat Wass Albert meséihez és Nagy László verseihez. A Háry-lapok a Kass-i illusztrációs életmű legsikeresebb darabjainak egyike. Finom fekete tusrajzait gyakorta akvarellel színezi.
Bartók és Juhász Ferenc meghódítja a művészt. Rá egyszerre hatott Bartók zenéje és Juhász eposza. Ebből az élményből születtek a Szarvasének, és rajzsorozata a Cantata Profana-hoz. A sorozat fő műve a rézbe karcolt Cantata Profana, mely egyben hitvallás és mesterlevél.
Kass János 1950 és 2001 között 334 könyvet illusztrált és az elmúlt években sem pihent. Dolgozott a szegedi Mozaik Kiadónál az elsősök, másodikosok ábécés könyvének és munkafüzeteinek újszerű megvalósításán. Kass az ötvenes években már készített kisgyermekeknek rajzokat, hetven fölött is éveket szánt a kisiskolások vizuális nevelésének gyarapítására.
Forrás: Kass János, Wikipedia